Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 53 868 567 km-t sportoltatok
Ancsi futóblogja

Kéne futni egy 10-est!

Hauanita | 2017-07-27 20:59:23 | 8 hozzászólás

Ja, akkor menjek ki és fussak :) Lesz olyan is ;)

 

Szóval az van, hogy volt tavaly májusban a hagyományteremtő I. Szegedi félmaraton, aminek volt egy 10 km-s résztávja, ahol futottam egy 49 perces produkciót. Akkortájt végzős osztályom volt, millió feladattal, nem tudtam úgy készülni, ahogy illett volna és úgy éreztem, maradt még bennem egy kis hiányérzet, hogy úgy fogalmazzak. Nem az a fajta, amitől nem tudtam aludni, de idén szerettem volna "javítani". Nem úgy jött össze a tavasz, ahogy szerettem volna: a verseny sem került megrendezésre (ennyit a hagyományteremtésről), másik 10-esért nem téptem magam eléggé és nem is sikerült (volna) úgy edzenem, hogy azzal elégedett legyek, így lassan elengedtem vagyis inkább elhalasztottam az elképzelés megvalósítását.

 

A héten azonban - amikor már épp azon agyaltam, hogy most-már-aztán-tényleg-normálisan-kellene-edzeni - megláttam a Budapest maraton érmeit és hogy lesz 10 km-s betétszám. Az időpontja egészen optimális lenne, de vannak aggályaim. A verseny ár-érték arányban (még a szuperszép érem ellenére) sem/nem túl optimális. A nevezési díj jelenleg 5000 Ft, utazás oda-vissza 7500 + helyi közelekedés. Ahhoz, hogy teljes nyugalomban érhessek már a rajthoz, az 5:45-ös vonattal el kell indulnom, ami jó közelítéssel olyan 4:30-as kelés. Nyilván tudok tök fáradtan futni, de kérdés akarok-e. Egy olyan versenyen, mint a Naaaagy budapesti maraton, aminek 25.000 résztvevője van, nagyon távol szokott lenni a rajtja, a versenyközpontja, az öltözője egymástól egy hatalmas parkos területen, ahol vidékiként nyilván nem mozgok magabiztosan.

Azzal kapcsolatban is vannak aggályaim, hogy ahhoz képest mennyire le vagyok pusztulva ;) fel lehet-e készülni sérülésmentesen egy 48 perc körüli futásra. Oké, ha elhatároznám, onnantól tudom, hogy nem lenne megállás, de mondjuk rögtön jövő hétre veszedelem kánikulát ígérnek, amikor könnyebb lógni és lazulni valami vízben, ha épp nem kell versenyre készülnöm. Akarom-e én annyira ezt a versenyt, hogy 35 fokban kimenjek edzeni?

 

Jobban érdekelne azonban az, hogy van-e alternatívája ennek a versenynek. Van-e mondjuk Szeged 80-100 km-es körzetében (Békéscsaba, Gyula, Kecskemét, stb.) valami olyan verseny, amelynek van 10 km-s távja mondjuk valamikor októberben, optimálisan annak második felében. Akár pesti rendezvényen is szívesen részt veszek, ha annak nem 10-kor van a rajtja és mondjuk a nevezési díja kissé szerényebb árkategóriában fekszik. Azt sem bánom, ha a célrendezvényen nincs 25.000 ember. A táv viszont 10 km legyen. Nem 10,5 km (ezt szeretik, mert pont egy félmaraton fele, de ha kifejezetten adott távot futnék, akkor nekem nem optimális. Örömfutásra persze minden további nélkül), nem 7 és nem 14. Ha valaki tud ilyen versenyről ne titkolja el. :)

2018-04 hó (1 bejegyzés)
2018-03 hó (1 bejegyzés)
2018-02 hó (1 bejegyzés)
2018-01 hó (1 bejegyzés)
2017-10 hó (1 bejegyzés)
2017-07 hó (1 bejegyzés)
2017-05 hó (1 bejegyzés)
2016-11 hó (3 bejegyzés)
2016-10 hó (5 bejegyzés)
2016-05 hó (1 bejegyzés)
2015-11 hó (1 bejegyzés)
2015-10 hó (2 bejegyzés)
2013-07 hó (1 bejegyzés)
2013-05 hó (2 bejegyzés)
2013-04 hó (2 bejegyzés)
2012-10 hó (1 bejegyzés)
2012-09 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (2 bejegyzés)
2011-12 hó (1 bejegyzés)
2011-08 hó (3 bejegyzés)
2011-07 hó (1 bejegyzés)
2011-06 hó (2 bejegyzés)
2011-05 hó (4 bejegyzés)
2011-04 hó (2 bejegyzés)
2011-03 hó (3 bejegyzés)
2011-02 hó (5 bejegyzés)
2011-01 hó (1 bejegyzés)
2010-12 hó (3 bejegyzés)
2010-11 hó (2 bejegyzés)
2010-10 hó (1 bejegyzés)
2010-09 hó (1 bejegyzés)
2010-08 hó (1 bejegyzés)
2010-07 hó (2 bejegyzés)
2010-04 hó (1 bejegyzés)
2010-01 hó (1 bejegyzés)
2009-10 hó (1 bejegyzés)
2009-09 hó (2 bejegyzés)
2009-08 hó (2 bejegyzés)
2009-07 hó (3 bejegyzés)
2009-06 hó (1 bejegyzés)
2009-05 hó (2 bejegyzés)
2009-04 hó (2 bejegyzés)
2009-03 hó (2 bejegyzés)
2009-02 hó (1 bejegyzés)
2009-01 hó (2 bejegyzés)
2008-09 hó (1 bejegyzés)
2008-08 hó (2 bejegyzés)
2008-07 hó (4 bejegyzés)
2008-06 hó (4 bejegyzés)
2008-05 hó (5 bejegyzés)
2008-04 hó (4 bejegyzés)
2008-03 hó (5 bejegyzés)
2008-02 hó (5 bejegyzés)
2008-01 hó (8 bejegyzés)
2007-12 hó (8 bejegyzés)
2007-11 hó (8 bejegyzés)
2007-10 hó (9 bejegyzés)
2007-09 hó (9 bejegyzés)
2007-08 hó (11 bejegyzés)
2007-07 hó (9 bejegyzés)
2007-06 hó (13 bejegyzés)
2007-05 hó (10 bejegyzés)
2007-04 hó (10 bejegyzés)
2007-03 hó (12 bejegyzés)
2007-02 hó (9 bejegyzés)
2007-01 hó (10 bejegyzés)
2006-12 hó (14 bejegyzés)
2006-11 hó (13 bejegyzés)
2006-10 hó (13 bejegyzés)
2006-09 hó (13 bejegyzés)
2006-08 hó (16 bejegyzés)
2006-07 hó (8 bejegyzés)