Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 53 664 306 km-t sportoltatok
Hú, de amatőr

Immár kész a leltár

Amatőr | 2013-11-04 16:45:35 | 7 hozzászólás

Talán korainak tűnik 2013-ról leltárt vonni, no meg remélhetőleg nem a József Attila-i lemondó, búcsúzó értelemben beszélhetünk a futás kapcsán a leltárról. Mert hiába ugyan a jogos rezignáltság 2013-at nézve, azért szeretném hinni, lesz ez még szebb és izgalmasabb is... Király

Máig 102 alkalom, 939 km gyűlt össze, ami a korábbi évekhez viszonyítva mégcsak nem is tragikus, hiszen volt 800 km-es év is, a legtöbb meg 1200 volt, annál többet sosem futottam egy évben. Ha nem indul be a téli álom projekt, illetve a november közepi Balaton félmaraton előtt még futok-futogatok, akár az 1000 km is összejöhet. De ez olyan átlagos 1000 lesz, semmiféle nagy teljesítménnyel, kimondott versenyélménnyel, PB-vel. Önmagában nem baj, hogy idén nincs PB, nincs maraton, de íve, lendülete sem volt az évnek, csak úgy eltelt.

Az út maga a cél, ugyebár, de idén az út csak kanyargott, folydogált, semmiféle célhoz el nem érve. Meg különben is, nekem sosem vált be ez a kissé misztikus, Lao-cétől eredeztethető, de manapság coelhoi hangulatú, instant életbölcsességek interpretátori világába emelkedett gondolat. Kacsintás

Persze, a folyamatosság, odaadás, megtervezett, alázattal teli munka, testi és lelki felkészülés mind-mind nagy értékek, amelyek szükségesek a kitűzött cél eléréséhez, de a cél vonzása, középpontba helyezése engem jobban motivál, mint az út maga. Pragmatikusan tekintve a cél megadja, kijelöli az utat, amelyet úgyis végig kell járni (néha kitérőkkel, persze), de a kitűzött cél és elérése többet jelent számomra, mint az út, amelyen végigmegyünk. Idén ilyen cél nem világlott ki, se konkrét verseny, se PB-terv. A jubileumi, 10. maratontól úgy látszik, tudat alatt tartok, illetve tudatosan nem szeretném elfecsérelni, letudni egy fejbenfutott verzióval, annál fontosabb ez a kerek szám. 

No, de sebaj, előre 2014 felé, ahol akár meg is születhet ez a fránya tizedik maraton! Király
A PB-kről lassan már lemondhatok, hiszen a szigetfutás legjobbja minimum 10 éves, a félmaratoni PB a legelső szezonból, NIKE-ról, 2001-ből való, a maraton PB meg 2008-as. Senior 2 kategóriában ritkán dobálóznak abszolút PB-kkel, bár tudatos alapozás, igazi szezonom még nem volt, ki tudja, mit eredményezhetne egy ilyen... Kacsintás

"Megkímélt" állapotúnak titulálható talán a futómű, a karosszéria, ha a használtautó-hirdetések terminológiájához fordulunk segítségül. Bár, ott meg azt mondják, hogy a kevesett futott, de főleg kis távokra használt autó motorja szinte nagyobb károsodást szenved, mint a megjáratott, optimálisan terhelt autóé. Király

Két nagy célom azért biztosan van, ebből az egyik összetett:

1. Negatív split maratonon PB-vel.

2. Egyszer az életben 50 km-t futni egyben, ne adj' isten 50 évesen...

 

No, ez most jól itt marad az öröklétnek, hacsak nem szántja be az internetet az idő vasfoga... Kacsintás

2018-02 hó (1 bejegyzés)
2017-11 hó (1 bejegyzés)
2017-10 hó (2 bejegyzés)
2017-09 hó (2 bejegyzés)
2017-08 hó (1 bejegyzés)
2017-07 hó (1 bejegyzés)
2017-02 hó (1 bejegyzés)
2017-01 hó (2 bejegyzés)
2016-12 hó (1 bejegyzés)
2016-10 hó (1 bejegyzés)
2016-08 hó (1 bejegyzés)
2016-07 hó (1 bejegyzés)
2016-05 hó (1 bejegyzés)
2015-08 hó (1 bejegyzés)
2015-05 hó (1 bejegyzés)
2014-12 hó (1 bejegyzés)
2014-11 hó (1 bejegyzés)
2014-10 hó (1 bejegyzés)
2014-09 hó (1 bejegyzés)
2014-06 hó (1 bejegyzés)
2014-03 hó (1 bejegyzés)
2014-02 hó (1 bejegyzés)
2014-01 hó (2 bejegyzés)
2013-12 hó (1 bejegyzés)
2013-11 hó (1 bejegyzés)
2013-09 hó (1 bejegyzés)
2013-06 hó (2 bejegyzés)
2013-04 hó (2 bejegyzés)
2013-03 hó (1 bejegyzés)
2013-02 hó (2 bejegyzés)
2013-01 hó (1 bejegyzés)
2012-12 hó (2 bejegyzés)
2012-11 hó (1 bejegyzés)
2012-10 hó (2 bejegyzés)
2012-09 hó (3 bejegyzés)
2012-08 hó (1 bejegyzés)
2012-07 hó (2 bejegyzés)
2012-06 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (2 bejegyzés)
2012-04 hó (2 bejegyzés)
2012-03 hó (4 bejegyzés)
2012-02 hó (1 bejegyzés)
2012-01 hó (2 bejegyzés)
2011-12 hó (1 bejegyzés)
2011-11 hó (1 bejegyzés)
2011-09 hó (2 bejegyzés)
2011-08 hó (2 bejegyzés)
2011-07 hó (2 bejegyzés)
2011-06 hó (1 bejegyzés)
2011-05 hó (2 bejegyzés)
2011-04 hó (3 bejegyzés)
2011-03 hó (3 bejegyzés)
2011-02 hó (2 bejegyzés)
2010-12 hó (1 bejegyzés)
2010-11 hó (1 bejegyzés)
2010-10 hó (3 bejegyzés)
2010-09 hó (3 bejegyzés)
2010-08 hó (1 bejegyzés)
2010-07 hó (1 bejegyzés)
2010-06 hó (1 bejegyzés)
2010-05 hó (2 bejegyzés)
2010-04 hó (3 bejegyzés)
2010-03 hó (2 bejegyzés)
2010-02 hó (3 bejegyzés)
2009-12 hó (2 bejegyzés)
2009-11 hó (6 bejegyzés)
2009-10 hó (1 bejegyzés)
2009-09 hó (4 bejegyzés)
2009-08 hó (3 bejegyzés)
2009-07 hó (1 bejegyzés)
2009-06 hó (1 bejegyzés)
2009-05 hó (3 bejegyzés)
2009-04 hó (4 bejegyzés)
2009-03 hó (3 bejegyzés)
2009-02 hó (4 bejegyzés)
2009-01 hó (1 bejegyzés)
2008-12 hó (1 bejegyzés)
2008-11 hó (2 bejegyzés)
2008-10 hó (2 bejegyzés)
2008-09 hó (3 bejegyzés)
2008-08 hó (3 bejegyzés)
2008-07 hó (3 bejegyzés)
2008-06 hó (3 bejegyzés)
2008-05 hó (4 bejegyzés)
2008-04 hó (6 bejegyzés)
2008-03 hó (2 bejegyzés)
2008-02 hó (2 bejegyzés)
2008-01 hó (6 bejegyzés)
2007-12 hó (3 bejegyzés)
2007-11 hó (2 bejegyzés)
2007-10 hó (2 bejegyzés)
2007-09 hó (4 bejegyzés)
2007-08 hó (4 bejegyzés)
2007-07 hó (6 bejegyzés)
2007-06 hó (3 bejegyzés)
2007-05 hó (2 bejegyzés)
2007-04 hó (6 bejegyzés)
2007-03 hó (5 bejegyzés)
2007-02 hó (4 bejegyzés)
2007-01 hó (6 bejegyzés)
2006-12 hó (9 bejegyzés)
2006-11 hó (4 bejegyzés)
2006-10 hó (10 bejegyzés)
2006-09 hó (10 bejegyzés)
2006-08 hó (11 bejegyzés)
2006-07 hó (7 bejegyzés)