Sárvár után majdnem lemondtuk az ide UB-t , azt hiszem senki nem csodálkozott volna.

De már 30 napon belül voltunk,  pénzt így vissza nem fizetnek, úgy döntöttünk elindulunk, ha már futva nem megy , akkor majd gyalogolunk, ha már úgy sem, akkor a legközelebbi benzinkúton vásárolunk egy üveg  jägert és elszopogatjuk  a szálláson.

Piálós banda vagyunk, este 2 üveg bor fogyott el, míg a három lehetséges szakaszváltásból  Erika sorsolással döntötte el, melyik legyen, csakis azért, hogy mégsem azt válassza. Nekem akkor ott, a borozás közben már tökmindegy volt. 11-kor feküdtünk, én 3-kor keltem a többiek még aludtak negyed órát, míg én kávéztam. Túl korán volt,  a parkolóban reggeliztem.

5:20-kor az egyéniek rajtja után indultunk. Húzott a mezőny, én meg húztam a féket . Nem engedtem magam 6-nál gyorsabban, féltem, hogy előjön combos-faros panaszom és ismét megállít.

A szél már itt is tréfálkozott velünk.

A szakaszok egybefolytak.  A Balaton –felvidéken  két szakaszom is egyezett a tavalyival, tiszta flow-ban futottam, nyoma sem volt  a Varga –pincétől hányingernek, ami múlt évben nagyon megkínzott.

Pedig gasztronómiai élmény akadt bőven, mint energiaszelet diónyi sült hússal vagy főtt burgonya csokis kávés géllel.

Rengeteg folyadékot ittam, ettől az  az érzésem volt, hogy körbe pis…….om a Balatont, bár eddigre minden szégyenérzetem elmúlt és ott maradtam egy parasztleány vérmérsékletével, levetkőzve magamról minden finomságot, már  a bokorba is szívesebben beültem, csak ne kelljen éreznem a mobil WC-k bűzét. Azt nem is említem, hogy voltak olyan részek, ahol rettegtem , nehogy elborítsa a  szél a toi-toi-t míg bent vagyok.

Visszaérve a  felvidéki részről a szél porháborút hirdetett ellenünk,sok helyen hordta vasút felújításához odakészített homokot, mindig azt hittük majd a másik kanyar után hátszél lesz, deaz a kanyar sosem jött el.

Találkoztunk Runkáékkal, hár öregem, le  a kalappal, a franc aki iylen szélben ennyit teker...

Féltávnál  zokni csere, a csomagomba  betettem a frissen vásárolt, sportáruházas occcó 3db-os vacak zokniját, franc tudja miért de felvettem reggel, olyan puhának tűnt. Gondoltam, ha bánt, akkor egy mozdulattal kicserélem a drága, csak versenyzéshez használtra, bár legutóbb 6 db vízhólyagot kaptam tőle. Inkább elárulom, az új, vacak dekás zoknitól 1 db vízhólyagom lett. Ezentúl bevezetem az 1 zokni-1 verseny szabályt. Tiszta pólót vettem majd rögtön lefolyattam kávés géllel…

Kedvesem jött velem bringán, hmm volt ahol tiszta szívemből sajnáltam, a buta szélben, nem volt egyszerű bringázni ezen a napon. A szimbiózis ami futó és kíséróje közt van, nem mindig tökéletes, nálunk is volt egy kis durci, duzzi, de pár km múlva kibékültünk J Most legalább nem akarta leragasztani a számat kineziós tapasszal.

Minden szakasz után a fiúkat kérdezgettem, jól van Erika?, nem fáj?, nem hasogat?, nem csíp? Aggódtam érte, de csupa jó hír jött 6-sal futja az emelkedőket…..

Sötétedés után jöttek hírek, másodfokú riasztást adtak ki. Egyre több letört ágat kerülgettünk, a tobozok potyogtak a fejünkre., a porkavarás olyan volt  a fejlámpa fényében, mintha  valami futurisztikus filmben lennénk, ahol az idegen lényeg lézertámadást indítanak ellenünk.  A Balaton hullámai beterítették az utat előttünk, a kedvesem mellettem bringázott és csak bámultunk hova is kerültünk, azt hiszem ennél jobb párkapcsolati tréning nincs is J

S, hogy ne unjuk az éjszakát kb 1 óra felé megjött ez eső is. Az az igazi, térdig visszaverős, úton át hömpölygős. Nem volt olyan ruhám ami ezt bírta volna, így nem is érdekelt mennyire ázok el.

Nem futni volt rossz ebben az időben, hanem várakozni váltás előtt, álltunk ott mint  a göthös macska remegve-vacogva, lila szájjal.

Nem öltöztem át két ázás közt, nem volt erőm. Egyszer beszóltam Erikának, úgy 20 kilink volt hátra, hogy ugye nem adjuk fel?  Nagyon határozott nemmel válaszolt. Eddigre már a kocsiban is kibírhatatlan büdös volt tőlünk, ázott macska szag és még mindig nem alakultunk kabalamacskákból sánta kutyákká….

Azt látni, hogy ha valami gondom lenne, Ő akkor is befejezi kettőnknek a versenyt, hatalma s erőt tud adni, visz előre, mondjuk kellett is, minden váltóponton rám szólt induljak már!!!

Az utolsó 3 km nekem jutott.  Átértékeltem mindent, mennyire örülök, hogy itt lehetek, nem számít a tempó, és , hogy az idén jobbat akartunk menni.  Sírtam egy sort  a Kedvesemnek, kár, hogy eddigre mindegyik órám lemerült, erre tempóra kíváncsi lennék J

A célban újra eltört  a mécses, van pár kép, mindent elmond, de nem tudom Erika szerint vállalható-e.  Nem sírtam, zokogtam…..

Köszönöm, Snecike, hogy együtt lehettünk újra, jövőre lehet más páros verseny után nézünk, vagy ha valaki megszervez egy másik Balaton kerülőt, ahol max csak 4 fős csapatok vannak, szívesen részt veszünk, de az UB-s hangnemet, ahogy velünk bántak , nehezen viseljük.