Futásból hazaérve Kálmánnak bicajozni támadt kedve. Hát erőm az nem sok volt, de menjünk. Már többször meg akartuk nézni, hogy milyen a Pilisszentlászlóról Pap-rétig tartó bicikliút. Röviden: szar. Keskeny ösvény nagy kövekkel, gazzal benőve, alig lehetett bicajjal elférni, folyamtosan rugdostam a pedált. Ja, mert toltam a bicajt, menni alig bírtam, nem tekerni... max nagyon elszánt terepbicajosoknak való (nem is értem, hogy nevezhetik ezt hivatalos bicikliútnak). Egy idő után már erdei útra váltott, de az sem volt sokkal jobb minőségű. Hát bepippantam, én bizony 4 km-en keresztül nem fogom felfelé tolni ezen a vacakon a cangát. Egy kevésbé sűrű helyen átvágtunk az erdőn a közeli főútra (ezt akartuk kiváltani). Nem ment jól a tekerés egyébként, fáradtak voltak a lábaim, alig haladtam, szakadt rólam a víz, az izzadtságra jöttek a hülye bogarak, ott kóvályogtak az arcom előtt.... szóval ez nem nagyon szerettem, de remekjól káromkodtam közben. Aztán lefele lehiggadtam.

Az átlag a biciklitolásnak és az emelkedőknek köszönhetően nem igazán acélos (az első 1,3 km meg lemaradt, későn kapcsoltam be a garmint, de a biciklis kmóra mérte a távot)