Bükki hegyi félmaraton. Danival, Szabival és Garai Gabival utaztunk. ELég meleg volt. A pálya döbenetes nehézségét ismerve csupán két célom lehetett. Nem belesétálni, és 2 óra alatt teljesíteni.

Nos némiképp más volt a pálya, mint tavaly. Az elsö 5-6 killer aszfalton ment. Kicsit le, de aztán fel-fel és megint csak fel. Nagyon nehéz volt. Helyenként sár és latyak. Egy helyen szó szerint bokáig besűllyedtem egy sárpocsolyába. (A hazafelé nylonban érlelt csurom sáros cipőm monst is kint várja az erkélyen a szagűző hajnali napfényt. Bűzhödt egy jószág, annyi szent.)
Az elején még jóval 5 alatt mentem, de a felfelék igencsak lerontották az átlagot. Ahogy figyelgettem az órámat, már tudtam, hogy nem lesz meg a 2 óra. Hát ez van
Aztán egy idő után (jó sok idő után) már jöttek lefelék is. Ott végre alkalmazhattam a méltán híres Ripetti féle lefelészáguldós technikámat. Akkor már jópár embert beelőztem. Ismét kezdett felcsillani a remény a 2 órás szintidőhöz.
Végül valahogy beértem. A szintet végül mégis sikerült teljesítenem.
Idén kissé nagyvonalúan bántak a szervezők az úthosszakkal. Volt egy 10 kilis táv, amit a start előtt 12.5-re módosítotak. Végül, mint kiderült 17 lett valahogy. Volt egy srác, aki ezt futotta, de a cél előtt 5 méterrel összeesett és elájult. A mentők siettek a segítségére. Most már szerencsére jól van. Utóbb beszélgettünk vele.

Hát ez történt. Estére persze megfájdult a fejem, de nem érdekel.