Óbuda-bejgli-futás: hó-jég, macskakő, erős szél. Mi kell még több, hogy az embernek elmenjen a kedve a futástól. Semmi. De még így is akadtak szép számmal, akik vállalkoztak, és rajthoz álltak, köztük jómagam is. Egy kedves hölgy azt mondta egyik ismerősének, ma az Északi-sarkon futottam. :-)) Az érzés tényleg az volt. A futásról: biztonsági alapon ment, nem gyorsan, hanem vigyázva futva, vigyázva a fájó torokra, hogy ne hűljön meg még jobban, vigyázva a csúszós úton, hogy nehogy orra bukjon az ember, vigyázva másokra is. Az utolsó körben megelőztem valakit, aki aztán az utolsó 50 méteren visszaelőzött, de nem bántam, mert annyira csúszott a cipőm, féltem az eséstől, a sérüléstől, meg gyorsulni sem tudtam volna már, ez van... :-)))

... és ezen a futáson teljesítettem idei 4000. kilométeremet! :-)))