Edzésleírás
5km<70% volt előírva
Már reggel az edzőterembe érve egy kávéval kellett kezdenem, aztán a pilates óra után felsejlett, hogy ez nem az a nap, amikor erőltetnem kéne a futást. De persze, hogy felmentem kardiózni. Párom szerint tipikusan ilyen vagyok, mindig akkor akarok a legeltökéltebben futni menni, amikor megjön, és mondjuk egy jóga is bőven elég lenne. Beállítottam egy sebességet, amin tudtam tempósan gyalogolni, és totyogva kocogni is. Sétálva 130 alatt tudom tartani a pulzust, kocogva felmegy 150-ig ezzel a tempóval. 3 km után vettem észre, hogy bevizesedtek a kezeim, és szerintem innentől kezdve elkezdtem paráztatni magam. Végül 4,6 km-nél feladtam, mert már lassú séta mellett is szédültem, és nem ment 130 alá a pulzusom. Az öltözőben próbáltam összeszedni magam, de a körülöttem sertepertélőktől csak idegesebb lettem, és akkor tudtam, hogy igen, ez már pánikroham, nem a futás miatt szédülök még mindig. Azóta már jobban vagyok, de a nap további részét felpolcolt lábbal tervezem eltölteni egy könyv és a párom társaságában. És fogadom, hogy jövő hónapban ilyenkor jobban figyelek magamra.
(p.s.: azért annak örülök, hogy a 12 hetes edzéstervből az elsőt teljesítettem)
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
00:42:58 | 4.66 | 09:13 | 6.51 | 0 | 0 | 151 | 127 |
Nekem is vannak 'azokon' a napokon belül olyan napok, amikor ha akarnék, se tudnék futni. Egyébként nagyon szépen haladsz, úgy örülök! :)
zsudzsud 2491 napja
Azt hiszem, ezt el kell fogadni, és punktum :)