galavicsa futás

2017.09.17 Vasárnap, 10:00:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

00:15:06

Távolság

3.28 km

Tempó

04:36 p/km (13.03 km/h)

Edzésleírás

könnyed fut a csepel Attilával.

jó szarul voltam a héten, emiatt a hülye megfázás miatt. előző héten sem volt időm futni, így nem tudtam hogy vagyok.

Kicsit bemelegítettünk, akkor éreztem, hogy jól esik, aztán jött a rajt.

középtávra álltunk be az SZTK mellett felállított rajtrészre.Persze elől rengeteg lassú futó, így az első 500m kerülgetéssel telt.

nem tudtam mit bírok, így annyi volt a cél, hogy ne fussam el az elejét. Figyeltem nagyon a cadencre, jó volt a pozíció, könnyen ment a lábam, alacsony volt a pulzus. Az első kili 4:27 lett, az gyorsnak tűnt, így utána visszavettünk.

Attival nyomtuk együtt, zene nélkül, de rövid volt a táv és szórakoztató volt a sok embert leelőzni, figyelni a pályára, pulzusra, időre. Kicsit beszélgettünk is közben.

2 kilinél éreztem, hogy lehet gyors a tempó, de a 2,3km nagyon hamar eljött, onnantól pedig az utolsó 1 kilcsit már "féllábon" és végigfutom 5p-n belül. Ezt az elmúlt versenyeken hoztam, bármilyen fáradt is voltam.

Attival együtt akartam beérni, de ő 10-15m hátrányban volt. Mondta, hogy menjek, ne várjam. Először kicsit belassítottam, aztán arra gondoltam, hogy énsem várnám el, hogy bevárjon, úgyhogy a végén elléptem kicsit. Jól is jött, mert a befutó 200m-en találtam két srácot, akik belesprinteltek a végébe. Gyorsan fel is jöttem rájuk egy kisebb sprinttel. Aztán a fiatalabbik mégjobban megtolta a sprintet, de semmi esélye nem volt 2:10-körülre gyorsultam az utolsó 50-60 méteren 212-es lépésszámmal. Azt pedig nem bírta a végén.

Pulzusom is könnyed volt 170-körül. A végén lihegtem kicsit, dehát ez nem volt egy nagy futás.

4:30-on valószínű nehezebben bírtam volna, de ezt nem is versenynek szántam. Inkább kis lazításnak.

Az összejött. Élveztem nagyon, jó volt újra gyorsat menni.

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
00:15:06 3.28 04:36 13.03 0 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

0 hozzászólás

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!