tuskenrider futás

2016.09.03 Szombat, 00:00:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

03:44:48

Távolság

42 km

Tempó

05:21 p/km (11.21 km/h)

Edzésleírás

Tegnap a 29. alkalommal megrendezett Podersdorf Triathlonon jártam. Már tavaly eldöntöttem h ez lesz az egyik idei ironmanem. Foglalkoztatott a gondolat h 2014 után mikor utoljára sikerült 10 óra alatt finishelni sikerül e megint átlépni a bűvös határt vagy el kell fogadni h öregszik a szervezet, lassul a tempó. Ez a pálya pont olyan amin egész évben készülök, sík,unalmas és szeles ezek a főbb jellemzői és a szeptemberi időpont talán nem hoz már annyira meleget (hozott).
Az előzményekről röviden, tavaly nov 1.-én kezdtem meg a felkészülést, mivel mióta elkezdtem ezt a sportot és aminek az eredményeimet is köszönhetem az csupán egy szó „szorgalom”, ezen idén sem változtattam. Heti 10-18 óra edzéssel készültem, a felkészülési versenyeimet a keszthelyi féltávot kivéve jónak ítéltem meg (Klagenfurt IM- 10.18, bp 70.3 - 4.35, fonyódi olimpiai OB – kategória 5, csapat 3. hely). Az utolsó hetekben hol darázscsípés miatt bénult le e fél karom, hol a parlagfű allergia miatt még a sima járás is nehezemre esett. Mindezek ellenére mivel az edzésekbe keményen beleálltam, nagy önbizalommal érkeztem meg a versenyre.
A verseny igen korán 7 órakor kezdődött, a féltávosokkal és a váltósokkal együtt kb 1000-en rajtolhattunk el, nekünk 2 kör volt a tóban, szerencsére a neoprén engedélyezve volt így sikerült egy számomra igen kedvező időt úszni 1.03.38-kor voltam a depó bejáratánál. gyors depózás és jött a bringa. Taktikám a szokásos volt az elején lendületesen de óvatosabban mert a 180kil mindig fáj így nem hátrány ha a végére is marad power. hat darab 30kilis kört kellett karcolni a Podersdorf környéki utakon. Az időtervem egy 5 óra környéki bringázást „engedélyezett” így próbálta 50 perc környéki köröket menni. Az időjárással szerencsénk volt mert a „szélkerekek földjén” ma a kiteosoknak nem kellett előszedni a felszerelést, viszont a forgalommal és a sok 90 fokos kanyarral minden körben meg kellett küzdeni. A kör idők: 51.00,50.03,49.44,47.55,49.48,57.06). hogy miért lóg ki az utolsó mert 174km-nél mikor már az agyam a depózáson és a futáson kattogott az egyik bíró rám sípolt egy 5 perces büntit. Négyen mentünk, igaz nem volt 10m csak 6 körül de előtte pár perccel a másik bíró ugyan ilyen távolságnál egy szót sem szól, plusz a cseh gyereket meg engem intett meg a sorban harmadik osztrákot pedig nem, semmivel sem tartott nagyobb távolságot a srác. 4.59-re bejött volna a bringa, azt hiszem a legvégén kapni büntetést nagyon nagy pech, a penalty boxban nagyon szomorú voltam az az öt perc azt hittem sosem telik el, így a bringás időm 5.05.39 lett de még így is 6.13-kot a futópályán voltam az esélyeimet fenntartva a tízen belülihez.
A bünti arra jó volt h „friss” lábakkal iramodtam ki az ingerszegény futó körre. 4db 10,5km-es kör várt rám. A nap elég intenzíven sütött ez nehezítette a feladatot. A futáson bár fáradtam de végig nagyon egyben voltam. Sikerült az összes holtponton felülkerekedni és amikor 34-35 kili körül 5.15/km volt az átlag éreztem h a külső fordítótól vissza megnyitom a hajrát és 4.50-5.00 tempó között végig tolom mert nagyon nagy idő lesz és tolom nyélen ha a célban összesek akkor is de tudtam szenvedni mert erős voltam és egyben volt minden egy szuper finishez. Nem gondoltam h pár perc és minden másképp lesz, olyan történt velem ami eddig még sosem mindkét lábam görcsbe rándult és nem tudtam futni, 300m séta-300m kocogás ennyit engedélyezett, nézetem az órám és nagyon szomorú voltam, lehet h még sírtam is de ott ment el a 9.50-en belüli idő a legvégén csak egy karnyújtásnyira volt a titkos álom. Talán olyan lehet ez mikor kicselezel mindenkit aztán az üres kapu mellé lősz, már elhittem h meglesz de a lábaim nem engedték. A 40. kilitől sok-sok séta után már megint tudtam kocogni ez arra volt jó h csak bejöttem 9.58.13-ra de sajnos ezt most csak fél sikernek értékelem mert aznap sokkal több volt bennem de talán az eredmény mutatja h van élet 40 fölött is. Abszolutban így is a 28. lettem egy népes nemzetközi mezőnyben, magyarok közül a második. A legszuperebb az egészben h most már a legkisebb gyerkőcömmel is van befutóképem mert most már olyan ügyesen szalad pici lábaival h ott volt a helye mellettem az ironman azon 10mp-nél ami miatt csináljuk ezt az egész őrültséget.

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
03:44:48 42 05:21 11.21 0 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

0 hozzászólás

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!